Sziasztok!
Itt a második rész, olvasgassatok! :)
Üdv: Angi

Lehet, hogy ez kissé rövid, de most ennyit gondoltam..

2. rész

Közeledtem a Bevásárlóközpont felé. Már messziről láttam, hogy a többiek várnak rám. Alig bírtam leparkolni, mert a parkolók zsúfolásig megteltek. Kiszálltam a kocsiból és a lányok idegesen jöttek felém.
- Már fél órája várunk rád! Hol a francban voltál?- kérdezte Eszti.
- Lassú volt a forgalom, és a parkolók is teli vannak, amint látjátok - válaszoltam. – De most már itt vagyok és mehetünk is shoppingolni!
 Elindultunk befelé. Nagy tömeg tolongott bent is, akárcsak kinn. Mindenki a vakációra készült. Célirányosan mozogtunk, hogy minél hamarabb kikerüljünk a tömegből. Mint minden ember, mi sem szeretjük a zsúfolt helyeket, ezért gyorsan végeztünk. A kocsinál Bogi megkérdezte, nem ugrunk-e be a kávézóba.
- Én fáradt vagyok, és biztos, hogy nem megyek, amúgy is, mire ebben a lassú forgalomban odaérnénk, addigra simán bezár a kávézó – mondtam.
- Eszti?
- Én sem, kösz.
- Na, akkor én is húzok haza, ki kell pihennem magam- mondta Bogi kissé csalódottan.

Mindenki hazament. Szépítő alvást végeztem. Este találkoztam Csabival. Elmentünk vacsorázni egy olasz étterembe, ahol egy romantikus estét töltöttünk el kettesben.
Korán reggel felkeltem, mert annyira izgatott voltam a kirándulás miatt, hogy nem tudtam tovább aludni. Lassan telt a délelőtt. Már a tv sem segített. Mikor eszembe jutott, hogy még nem pakoltam el, már dél volt. És még pizsamában voltam. Őrült kapkodásba kezdtem. Szerencsémre elkészültem és pont 3-ra már ott voltam a kávézó előtt.
- Helló, az én kocsimmal megyünk?
- Szia! Nem a te kocsiddal megyünk. A Gabi Renault-jával és Csabi Peugeot-jával. És ők vezetnek – mondta Eszti.
 - Pontosan mi is a neve annak a falunak?- kérdeztem.
 - Gedahalom – válaszolta Eszti.
 - Milyen Geda? – kérdezte az időközben befutott Bogi.
 - Ne az érdekeljen, inkább az, hogy majdnem tíz percet késtél. – válaszolta kissé ingerülten Eszti -Tényleg, hol késlekednek a fiúk?
 Ekkor vettük észre, hogy egy egész italbolt tartalmával felszerelkezve megjöttek a fiúk. Gyalog voltak.
- Sziasztok, hol vannak a verdák? – kérdezte Gabi.
- Hát nem a tietekkel megyünk?! Hát ez marhajó! – mondtam meglepődve.
- Bocs, csak vicc volt. Arrébb parkoltunk.
- Ne vesztegessük az időt, induljunk!
- Oké, pakoljatok be!
- Egyáltalán tudjátok, merre van Gedahalom? – kérdezte Eszti.
- Itt van mindjárt Siklóvárda mellett – mondta Gabi.
- És az hol van? – érdeklődött Eszti.
- Majd én azt tudom! Menjünk! Indulhatunk?
- Igen.
 Beszálltunk a kocsikba (sok-sok vita után) és elindultunk Gedahalom felé. Gabi azt mondta, fél óra múlva ott is vagyunk. De a falu kicsit messzebb volt, mint gondoltuk és egy picit el is tévedtünk, és csak 7 órára értünk oda. Az utca csendes volt. Megtaláltuk a házat. Mikor kiszálltunk a kocsikból, nagyon meglepődtünk. Romok helyett egy átlagos házat láttunk. Becsöngettünk és legnagyobb meglepetésünkre kijött egy idős hölgy.
-Helló, az elátkozott házat keressük- mondtuk.
- Majd elátkozlak én titeket! Egy ilyen idős úrhölgynek, mint én vagyok, csak ’Adjon Isten kegyednek szép kellemes estét!’- tel szabad köszönni.
 Tehát nem tudtunk meg semmit. De amint hátrafordultunk, megláttunk egy furgont. Odamentünk, és elmondtuk, hogy mit keresünk. Azt mondták, a ház az erdő közepén van. És már mehettünk is tovább. Kiértünk a faluból. Bementünk az erdőbe. Csak mentünk és mentünk. Végül megpillantottuk a magányosan álló, magas épületet, melyet az idő múlása rombolt le. Odaértünk. Az autóból kiszállva felnéztünk az előttünk tornyosuló házra.